Innovatív ismeretterjesztés – A határtérség értékei
cikk, szerző: sodi
A Kisprojekt Alap Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretein belül 2021. január 1. napjával a megvalósítás szakaszába lépett az FMP-E/1901/4.1/118 azonosítószámú projekt, amelyben az együttműködő partnerek MEDVESALJA Polgári Társulás és a Mária Út Közhasznú Egyesület.
Az Innovatív ismeretterjesztés – A határtérség értékei című projekt keretében az együttműködő partnerek egy innovatív játék fejlesztésén munkálkodnak.
Fókuszban a térség kulturális és épített értékei lesznek, a játék segítségével ezen értékek könnyebb megismertetését, bemutatását szolgálva. A felhasználók a fejlesztett játéknak köszönhetően megismerik a térség épített és kulturális örökségeit, hagyományait és még a hagyományos gasztronómia elemeit is, ezáltal felkeltve az érdeklődésüket a fent említett értékek iránt.
A térségi közös kulturális értékek megismertetését, bemutatását szolgáló alkalmazás hozzájárul a bemutatóterek, valamint a fenntartók által újonnan kialakítani kívánt hálózatrendszeréhez. Ilyen módon a partnerek közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesedik, és térségi együttműködéssé fejlődik a megvalósító partnerek, a kulturális és épített örökségek fenntartói, valamint az alkalmazást használók között. A szervezetek, melyek lehetnek akár oktatási intézmények, önkormányzatok, múzeumok, egyéb kulturális bemutatóterek, de természetesen civilek is, a projektben szereplő kulturális és épített értékek, hagyományőrzők és fenntartók minimális hozzájárulásával, mintegy folyamatosan megújulva az együttműködő hálózat fennmaradását is biztosítja. A fenntartás és továbbfejlesztés pedig további térségi együttműködést is generál a helyi társadalmi szereplők között, hiszen a kialakított fejlesztést a projekten túlmenően is fontos megújítani, illetve új tartalmakkal ellátni.
A projekt keretében a programok informatikai fejlesztése érdekében promóciós tevékenységeket folytatnak a partnerek, workshop, valamint zárórendezvény szervezésével, amellyel az együttműködő partnerek szeretnék az elkészült fejlesztést a lehető legszélesebb körben megismertetni.
A jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.